Az Anyám!-ról pár mondatban

Lelkendezem, ujjongok, katarzisban vagyok!

Megvan az évtized filmje!

Kivételesen nem túloztak, akik méltatták a Mother!-t. Egy ideig azt hiszed, ez valami horror, vagy thriller, de neeeem. Az utolsó harmadban csak nézel, mint a moziban. És nem csak azért, mert egy moziban ülsz. :-) Nehéz eldönteni, mi ez. Horror? Thriller? Művészfilm? Vagy mindhárom? Ezért kitaláltam neki egy műfajt: szimbólum-pornó. :-) Lesz min agyalni a következő napokban.
Végre úgy működik egy film, ahogy kell, ahogy mindig is kéne neki. A különböző filmes eszközöket teljes mértékben a végső mondanivaló szolgálatába állítja és bár első ránézésre ez is úgy indul, mint bármelyik Hollywood-i ijesztgetős film, a végeredmény egy leírhatatlanul kellemes csalódás és mélységes érzelmi hatás szilaj elegye, mely itt kavarog lelkemben azóta is. Jennifer Lawrence nagyot ment ezzel a szereppel. Megnézésre erősen ajánlott!

A mozijegy minden forintját megérte, az pedig már csak hab a tortán, hogy összesen hárman ültünk a nézőtéren. Utóbbi azért jó, mert előző alkalommal bejött a soromba a Bunkó család és a film felét végigpofázták, aztán valaki felvette a telefont és 1 percig a fél mozi hallgatta az ő pofázását is.

Utójáték ;-)

Aranka és Tasziló az ágyban feküdtek, vagy inkább ültek egymás mellett. A kétszemélyes fekvőhelyen jól látszott, hogy nem alvásra használták az elmúlt órákban. Mindketten előre néztek, de egyikük sem szólalt meg. Arckifejezésükről egyelőre nem lehetett leolvasni, mi járhat a fejükben. A világos szobára baljós árnyként telepedett a csend. Egyetlen dolog adott ki hangot, ez pedig a régi falióra volt, mely ütemes kattogásával csak még nyomasztóbbá tette a hangulatot.
Aranka Taszilóra nézett, de csak a szemét fordította felé, fejét nem. Az mindvégig előrefelé meredt. Taszilóé úgyszintén. A férfi grimasza egy pillanatra tanácstalanságról árulkodott. A nő pedig ismét maga elé szegezte tekintetét. Úgy érezte, kiszáradt a torka, ezért nyelt egyet. Ezt szinte azonnal meg is bánta, mivel túlságosan hangosnak érezte torka mozgását. Egy kicsit belepirult. Ekkor eszmélt rá, hogy valójában nem ez itt és most a legnagyobb gondja. Tasziló alig hallhatóan megköszörülte a torkát, majd fejét (most először) oldalra fordította, egy üres fal felé.
-Izé. -szólalt meg vékonyka hangon a nő. -Szóval. Ez nem az, aminek látszik. -folytatta kissé bátortalanul.
-Van rá magyarázat. -egészítette ki Tasziló. Az ő hangja sem volt túl határozott.
Az ággyal szemben álló Béla arcizmai percek óta görcsben voltak. Most is épp azt a lehetetlen grimaszt fagyasztva képére, amit akkor sikerült vágnia, mikor mit sem sejtve benyitott a szobába. Szája csálén, szeme bandzsán, szemöldöke egyik fent, a másik lent. Sőt, látszólag még a fülei is másképp álltak. Ebben a pillanatban mintha kikapcsoltak volna benne valamit, hatalmasat szürcsölt az orrával, minek hatására a néhány centire kilógó takony visszacsattant a bajsza alá. Arcvonásai rendeződtek és csípőre tett kézzel nézett kérdőn, mi több, szemrehányón a két bűnösre. Végül így szólt.
-Azt, hogy a saját hálószobánkban... hát rendben. Hogy a saját ágyamban, még azt is elnézem. De, hogy pont Arankával?


:D

Hollol tölténet

Tasziló rémült tekintettel állt a hálószoba ablakánál. Éjfél már rég elmúlhatott. Kezében egy kis üvegpoharat szorongatott, ám az 90 fokban elfordítva volt a kezében. Észre sem vette, hogy az összes víz kifolyt belőle, de Taszilónak most nem az éjjeli innivalója volt a legnagyobb gondja. A csaptól visszafelé jövet pillantotta meg az árnyat az utca túloldalán, pontosan az ő ablakával szemben. Egyenesen rá nézett, legalábbis fejét Tasziló irányába fordította. Tekintete nem látszott, mert vizes haja arcára tapadva eltakarta. Mozdulatlanul állt ott, a szakadó esőben. Tasziló épp azon kezdett merengeni, mióta állhat ott, amikor észrevette, hogy az a nőalak egy rövid nyelű baltát markol. A hideg acélpengén hol a közvilágításért felelő lámpatest, hol pedig a telihold fénye csillant meg. Sarkáról kövér cseppekben potyogtak a vízcseppek. Tasziló igazán akkor rémült meg, amikor felismerte az esőben szobrozó illetőt. Aranka volt az. Egyetlen pillanat alatt minden megvilágosodott. Előző este bevallotta a nőnek, hogy füllentett a csillagjegyét illetően. Egészen pontosan nem is a csillagjegy, hanem az aszcendens hibádzott. Tudta, hogy a nő érzékeny az ilyesmire. Nem kellett volna őt feldühíteni, de már késői óra ez a megbánásra. Most itt áll ez a dühös asszony és ki tudja, mi a szándéka azzal a baltával. Szerencsére a szobában sötét van, így nem látja őt. Ebben a pillanatban a szemközti parkolóház felső szintjén egy autó fényszórója épp Tasziló arcába világított. Mire elmúlt a hirtelen fénybenézés okozta káprázat, a nő már nem volt az utcán. Két, teljesen száraz lábnyom maradt utána, pontosan azon a helyen, ahol az imént állt. Taszilót kirázta a hideg. Hiszen az eső már este 9 óta megállás nélkül esik. Hány óra is van most? Hajnali három? Azóta ott állt mozdulatlanul az esőben és csak arra várt, hogy őt megpillantsa. Hová lett? De hiszen egy balta volt nála! Tasziló az ajtóhoz rohant, hogy a biztonság növelése érdekében odahúzza elé a cipős szekrényt. Ám ekkor...
KKRRREEECCCCSSS-KKKKRRRAAACCCSSS A balta már bent volt az ajtó széthasított fa részei közé ékelődve...
:D

Trónok harca randi :-)

Aranka és Béla már hét órája kedvenc sorozatukról beszélgettek. A Trónok harca szinte kimeríthetetlen témának bizonyult. Királyságok, sárkányok, háborúk, összeesküvések, lovagok és lovaginák. ( :D ) Mindketten a legnagyobb rajongók közé sorolták magukat és egymás szavába vágva, egymás mondatait befejezve idézték fel a legemlékezetesebb pillanatokat a legapróbb részletekig. Béla nagyon örült, hogy véletlenül a Stark rémfarkasos pólóját vette fel a randira és általa kifogyhatatlan beszédtémához jutottak. Ezen kívül csak kínos hallgatás és néhány sablonos kérdés volt a tarsolyában. Szóval minden a legjobb úton haladt, bár egymásról gyakorlatilag semmit sem tudtak meg az eltelt sok-sok órában. A pincérek már egymást váltva verték őket szemmel, s amikor csak tehették az ő asztaluk mellett mentek el, torkukat hangosan megköszörülve próbálták vendégeiket ráébreszteni, hogy az elmúlt 7 órát mindössze egy-egy csésze jéghideg kávé fölött töltötték. Nyilvánvalóvá vált, hogy ezek csak melegedni ültek be és alig fogyasztottak valamit.
-Dracarys! -poénkodott Béla, az Aranka szájából lógó cigihez tartva öngyújtóját. A nő azonban elkomolyodott. Ezt elsősorban abból lehetett megállapítani, hogy jobb szemöldökét alig észrevehető mértékben felhúzta.
-Hogy mi? -kérdezte szigorú, számonkérő hangon a nő. Most már egyértelműen kiült az arcára, hogy valami nagyon nem tetszik neki. A cigarettát, melybe épphogy beleszippantott, remegő kézzel nyomkodta bele a hamusba. Kezébe vette kis retiküljét, majd egy hirtelen mozdulattal felpattant az asztaltól. A szék hangos nyikorgással csúszott hátrafelé a csempézett padlón.
-Sárkánytűz. -felelte Béla kissé elbátortalanodva. Megszeppent vonásait mosollyá próbálta alakítani, de ő maga sem érezte úgy, hogy ez sikerült. Tanácstalan tekintettel meredt Arankára. Karja még mindig ki volt nyújtva öngyújtóját tartva abba az irányba, ahol az előbb még beszélgetőtársa, potenciális jövendőbelije ült.
-Komolyan azt hitted, hogy átbaszhatsz? -fakadt ki a nő. Feje vörös volt a dühtől. Senki sem szereti, ha hülyének nézik, Aranka meg aztán pláne.
-De... miről beszélsz? Nem értelek. -kapkodott levegő után Béla.
-Hogy is érthetnéd. Nos, kedves barátom! -kezdte, a barátom szót pedig alaposan kihangsúlyozta, hogy ezzel is nyomatékosítsa Bélában, hogy itt és most mindennek vége. -A dracarys stimmel. -itt egy kis hatásszünetet tartott, majd így folytatta. -Csakhogy bazdmeg! Te alsó valyriai kiejtéssel mondtad, miközben Daenerys, aki ezt szokta mondani, felső valyriai nyelven beszél! Azt hitted, nem szúrom ki? Te szerencsétlen! Lószart sem tudsz a Trónok harcáról. Fogadok, még egyetlen részt sem láttál! -üvöltözött eltorzult hangon a nő, majd sarkon fordult és Béla már csak cipője egyre távolabbi kopogását hallotta.
Csak ült ott leforrázva, a kávézó többi vendége némán bámulta őt. Ki sajnálkozó, ki megvető pillantásokkal méregette. A pincérek fellélegeztek. Végre újra szabad lesz az asztal. Közben azért összevigyorogtak kárörvendőn.
:D

A Nagy Betonbagoly Démon

-Tisztelt híveim! Azért gyűltünk össze ezen a borzasztó helyen (Eger mellett.), hogy megidézzük a Nagy Betonbagoly Démont, aki majd ítéletet mond a társkereskedő oldalakon büntetlenül garázdálkodó egri nőkök felett. -kezdte a fekete-misét a bagolyálarcos főpap.
-Mind így szólunk! -harsogta a több száz fős tömeg. Hangjuk tompán visszhangzott a bizarr és igen veszélyes szertartás helyszínéül szolgáló homokbánya függőleges falain.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon! Kérünk Téged, jelenj meg hű követőid előtt! -olvasta a pap a kezében tartott, vaskos könyvből.
A tömegben álló hívek előbb csak a szemük sarkából néztek körbe, történik-e valami, majd a fejüket is elforgatták. Ám egyelőre síri csend uralkodott a környéken.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon! Kérünk Téged, jelenj meg hű követőid előtt! -ismételte meg a pap.
Ekkor hirtelen feltámadt a szél, mindenfelé kavarva a port, szemetet. A hívek tanácstalanul meredtek hol az őket körülölelő forgatagra, hol pedig egymásra.
A pap bátortalanul nézett fel a kezében tartott könyvből. Feje mozgása követte a szemét. -Tetetete Te? Vagy az? Te vagy Nagy Betonbagoly Démon, aki itt megjelent? -dadogta a pap.
Villámok kezdtek el cikázni az emberek körül és egy vakító felvillanást követően testet öltött...
Mindenki elcsodálkozva bámulta a kőoltár tetején szárnyát csapkodó baglyot.
-Igen. -felelte a bagoly. Első ránézésre épp olyan bagoly volt, mint a többi. A különbség mágikus erejében rejlett, valamint abban, hogy ez beszélni is tudott.
Bár valószínűleg mindenki számított erre, mégis hitetlenkedve fogadták a hívek a beszélő bagoly megjelenését.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon, köszöntelek szerény kis világunkban. -üdvözölte a pap.
-Térj a tárgyra! -ripakodott rá a bagoly. Szemei ijesztően felvillantak, amikor a mondat elején felvitte a hangsúlyt.
-Persze, persze. -felelte remegő hangján a pap. -Nos, mi csak kérni szeretnénk Tőled egy aprócska szívességet.
-Huhúúúú! És mi volna az? -érdeklődött a démon.
-Itt vannak ezek a megátalkodott egri nőkök. -a pap egy több ezer oldalas dossziét nyújtott a bagolynak, amiben az egri társkereskedő nőkök gaztettei olvashatók. A madár átfutott néhányat az iratok közül, majd félőrült módjára elkezdett össze-vissza repkedni. Szárnyait olyan kíméletlenül csapkodta, hogy csak úgy hullt belőlük a toll.
-Ó, Te Nagy Betonbagoly Démon! Jól érzed Magad? -kérdezte aggódó hangon a pap.
-De hisz ez... De hát ez... Ez... Mi a szar ez??? -rikácsolta a bagoly. Szemlátomást nem tudta feldolgozni a látottakat.
Kis idő múlva a helyzet javulni látszott. A bagoly kissé hiányos tollazattal egy faágon zihált. Tekintete a dosszié és az embertömeg között cikázott. Majd egy váratlan pillanatban torkát megköszörülve visszaszállt a kőoltár tetejére és így szólt:
-Khmm. Nos. Ez valóban förtelmes. És... és hát érthetetlen. Nem is értem. Hogy lehet ez... ez... Mi a szar ez??? -ismét úgy felingerelte magát, hogy az előbbi vad repkedést szinte mozdulatról mozdulatra megismételte.
Úgy 10 perc múlva, mikor újra lenyugodott, végre meghozta az ítéletet.
-Én. Sőt, mi! Mi, a Nagy Betonbagoly Démon úgy határoztunk, hogy a társkereskedő egri nőkök az ellenük felhozott vádpontban, vagyis a folytatólagosan elkövetett egrinősködésben bűnösnek találtattak! -pattogtak a bagoly szavai a hegybe vájt homokbányában. Az ítélet hallatán szinte egy emberként lélegzett fel a sok száz fős hallgatóság.
-Büntetésül arra ítéljük a társkereskedő egri nőköket, hogy soha, senki ne írjon nekik társkereskedő oldalon, az ő leveleikre pedig senki ne válaszoljék, el ne olvassa azokat! -fejezte be a bagoly az ítélet kihirdetését. A büntetés hallatán néhány ember elájult, mások hangosan felszisszentek. Ilyen szigorúságot még ők sem vártak.
:D

A legendás Szürke szivárvány-trilógia

Aranka remegő térddel lépett be a könyvtár aulájába, ahol már nyüzsögtek a tévés stáb tagjai. Kameraállványok, mikrofonok és a köztük szorgoskodó operatőrök, hangmérnökök, sminkesek és egyéb feladatokkal megbízott lótifuti emberek, akik valószínűleg ingyen, ám gyermeki lelkesedéssel, mint gyakornokok segítették a csapat munkáját. Egy 50 körüli szakállas, napszemüveges fickó állta el Aranka útját.
-Hozna nekem egy kávét, kislány? -utasította, miközben a stábot is próbálta irányítása alatt tartani. -Két cukorral! -tette még hozzá, majd azzal a lendülettel sarkon fordult és elvegyült az emberei közt.
-De... én... -Aranka próbálta elmagyarázni neki, hogy ő nem a stábhoz tartozik, de túl lassan reagált, a kávés már nem hallhatta, amit mond.
Már épp indult volna kávéért (Mert ha már megkérték, akkor valamiért kötelességének érezte.), amikor egy újabb illető lépett elé és megragadta a vállát.
-Ön Aranka? -szegezte neki a kérdést. Meg sem várva a nő válaszát, kézen fogta és sietős léptekkel húzni kezdte maga után. Átvergődtek tucatnyi sürgölődő emberen, kábeleken, kamerákon, mikrofonállványokon, míg egy jól megvilágított részre nem értek, ahol két fotel állt. Egy fiatal, szőke nő fordult feléjük. Jól öltözött volt, épp végzett rajta a sminkes.
-Aranka? -kérdezte hamis mosolyt erőltetve az arcára.
-Ig... -felelte volna, ha a szőke nem vág a szavába.
-Oda üljön le, a jobboldali fotelbe! Ilonka, tegye rendbe az arcát! -csettintett a sminkesnek. -Egy perc és élő adásban leszünk.
Arankát az ájulás kerülgette nagy izgalmában. Még sosem szerepelt a tv-ben.
Végül elérkezett a pillanat. Hirtelen síri csend vette őket körül. A kávés, szakállas pofa az ujjával mutatta a visszaszámlálást és már adásban is voltak.

-Köszöntöm nézőinket innen, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárból, amit erről a mókás nevű emberről neveztek el. A Fővárosi, vagy a Szabó a vezetékneve? Hihi. -kezdte vigyorogva a szőke műsorvezető.
A kávés fickó arcát tenyerébe temetve hallgatta a nőt, aki úgy kapta ezt az állást, hogy a tv csatorna műsorigazgatójának a szeretője.
-Nos, itt ül velem szemben .... Aranka, a világhírű bestseller írója. Nincs is talán olyan háztartás, ahol ne díszelegne a polcon egy példány az önt világhírűvé tévő Szürke szivárvány trilógiából. -a szőke műsorvezetőnő csak beszélt és beszélt. Néha teljesen összefüggéstelen zagyvaságokat is odacitált, amiknek semmi közük nem volt sem a Szürke szivárvány trilógiához, sem Arankához.
-Nos, én... -kezdett bele Aranka bizonytalan hangon, de a műsorvezető ismét a szavába vágott.
-Nekem is megvan mindhárom rész és én egyszerűen el vagyok ájulva a stílusától. Le sem lehet tenni. -lelkendezett a szőke. -Biztosan nagyon jó írógépe van. -tette még hozzá ugyanazzal a bárgyú mosollyal, amivel az adásba bejelentkezett.
-Ó, köszönöm, de én. Szóval az a helyzet, hogy... -Arankán látszott, hogy valamit nagyon mondani akar, de a szőke ismét belefojtotta a szót és szinte hisztérikusan vihorászva már Arankának is szegezte a következő kérdést.
-Rengeteg nézői üzenetet kapunk a műsor facebook-oldalára. A legtöbben arra kíváncsiak, hogy miért pont Szürke szivárvány a cím. -a műsorvezető egy lélegzetvételnyi szünetet tartott. Aranka úgy döntött, hogy ezt kihasználva végre befejezi az imént elkezdett mondatot.
-Tehát, mint mondtam az előbb is... -ám a szőke ismét gyorsabbnak bizonyult.
-Ááá! -visított fel vigyorgó szemekkel. -Nekem eddig ez a kedvencem. -kommentálta az egyik nézői üzenetet. -Mielőtt beolvasnám, egyszerűen muszáj elárulnom, hogy ez a kérdés már bennem is megfogalmazódott. Azt kérdezi az egyik nézőnk, miért ilyen vastagok a könyvek. Aranka, mindhárom rész pontosan 509 oldalas. Itt van, nézze! Nem gondolt azokra, akik nem szeretnek olvasni?
-Ha jól látom, mind ugyanaz a rész. Talán azért egyezik az oldalszám. -hívta fel a figyelmét Aranka.
-Ó, tényleg! -kapott a fejéhez a szőke. A háttérből erős ajtócsapkodás hallatszott. A szakállas pofa nem bírta cérnával és otthagyta a stábot, maga után pedig jól bevágta az ajtót.
Mindenki, így Aranka is a csattanás irányába fordult.
-Kollégáim közben jelezték, hogy megérkezett ide, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba az a hat fős csoport, akiket a Szürke szivárvány rajongói-facebook oldalán válogattak össze. Mindegyikük a trilógia valamelyik karakterének öltözött be, jelmezeik a könyvek nyomán készült mozifilmek mintájára készültek. -tudósított a szőke.
-Én csak azt szeretném mondani, hogy... Arankát ismét csendre intették.
Az aulában időközben összegyűlt tömeg lelkesen megtapsolta a filmekből már ismert karaktereket utánzó rajongókat.
-Ó, úgy látom, valamiért a főgonosz kapta a legnagyobb tapsot. Mi tagadás, nélküle nem nem lenne olyan izgalmas a történet. -szólalt meg ismét a szőke, közben ő is kivette a részét a tapsolásból. Szemmel láthatóan tetszett neki a jelmezes felvonulás.
-Megszólalhatok végre? -üvöltötte teli torokból Aranka. -Az egész aulára olyan csend ereszkedett, hogy a légyzümmögést is tisztán hallani lehetett.
-Parancsoljon! -felelte a szőke. Arca meglepettnek tűnt. Még sosem kiabált vele senki, mióta megkapta ezt az állást a tv-nél. Még az iménti mosoly is az arcára fagyott és eltorzult fintorrá vált.
-Itt valami tévedés történt. Én nem az az Aranka vagyok. ÉÉn könyvtáros vagyok és ma van az első munkanapom. Csak szeretnék dolgozni. -fakadt ki Aranka.

:D

Él ilyen?

Aranka álom és ébrenlét között ingázott. Egy olcsó, "szereld magad" karosszékben ült elnyúlva, a füstszűrőig égett Társkereső márkájú cigaretta még parázslani látszott az ujjai közt.
Eme dohányfüstös éber álomból az ajtócsengő hangja riasztotta föl. Több alkalommal is hosszan nyomták a csengőgombot, mire Aranka kitántorgott a bejárathoz. Útközben erős köhögési inger kínozta, szemét csípte a füst, vagy szúrta a csipa, ezt ő maga sem tudta eldönteni. A levegőcserélő hónapok óta nem működött megfelelően a Társkereső-állomás ezen részében, ahol többnyire a közmunkások laktak lepukkant bérlakásaikban, melyeknek gyakran még ablaka sem volt.
Az ajtó előtt két férfi állt, egyikük katonai egyenruhát viselt, tányérsapkáját a hóna alá szorítva próbált barátságos arcot vágni. A másik Tasziló volt, a Társkereskedő Társaság embere. Emlékszik, ő volt az, aki jogi- és egyéb segítséget ajánlott neki, de aztán a USS Társkereső-vizsgálóbizottság előtt csúnyán cserbenhagyta. (Mint ismert, Aranka állítása szerint egy idegen társkereső miatt indította el a hajó önmegsemmisítőjét, minek folytán az megsemmisült, nem csekély anyagi kárt okozva a Társaságnak.)
-Jó reggelt, Aranka! -kezdett bele Tasziló. Arcán sunyi mosoly terpeszkedett. -Ez itt Béla hadnagy a Társkeresőgyalogságtól.
Aranka szó nélkül rájuk csapta az ajtót.
Béla hadnagy tanácstalanul nézett társára, mire az sóhajtott egyet, majd hangosan bekopogott az ajtón.
-Nézze, tudom, hogy volt köztünk egy kis nézeteltérés, de most a segítségére lenne szükségünk. Megszakadt a kapcsolatunk azzal a társkereső kolóniával, az LV-426-on.
Kis várakozást követően az ajtó újra kinyílt.
Percekkel később:
-Először tétlenül nézi, ahogy meghurcolnak a bizottság előtt, most pedig azt akarja, hogy visszamenjek az LV-426-ra? Nem! -utasította el Aranka.
-Nem kéne az osztagban lennie. Jót állok a biztonságáért. -próbálta nyugtatni Béla hadnagy.
-Nézze, a társkeresőgyalogosok a legválogatósabb emberek, egyenruháik a lehető legdivatosabbak. Nincs, ami ne tudna velük elbánni. Hadnagy úr, ugye, jól mondom? -kért némi megerősítést Tasziló.
-Nem egészen, de... Nos, fel vagyunk készülve a legélesebb helyzetekre is. Hoppá! -jelentette ki büszkén a hadnagy, majd felszisszenve vette észre, hogy a kezében szorongatott papírlappal megvágta az ujját.
-Még egyet? -kérdezte Aranka. Kezében egy félüvegnyi Társkereső márkájú pálinka volt. Béla hálás tekintettel nyújtotta feléje az üres bádogbögrét. Tasziló is így tett. A szobát egyedül a fém pohár falának ütköző alkoholos folyadék jellegzetes hangja töltötte meg. Szinte már kínos volt, ahogy az visszhangzott a csupasz falakról. Mindketten gyorsan leküldték a vendégváró piát, s elégedetten sóhajtoztak utána.
-Mit szólna hozzá, ha azt mondanám, hogy újra repülhetne? -próbálta győzködni Tasziló a nőt. -Ha jól tudom, jelenleg közmunkásként dolgozik. Mint fűnyíró.
-Ha elmennék, ugye? -kérdezte Aranka.
-Igen. Ha eljönne. -erősítette meg a férfi.
-Nem. Ebédidő van, menjenek innen a 3,14tsába! Később talán folytatom. -szólt közbe egy hang.
Senki sem tudta, kinek a hangja. A vendégek azt gondolták, Aranka hálószobájából jött, de a nő is legalább olyan tanácstalanul nézett körbe.
-Én voltam az. -szólalt meg újra.
-Ki az az "én"?
-Hát én, aki ezt a sok hülyeséget írja. :hahota